Büszkeség és balítélet

Dénes Balázs  2006.03.15. 18:05

A filmes adaptációk közül először az 1995-ben a BBC készítette változat mesélte el -- hat, egyórás epizódban, Austen soraihoz hűen,  - a Bennet-lányok és a lelkes hősszerelmes Bingley, valamint az eleinte gőgős és rideg Mr. Darcy révbeérését. Csábító az összehasonlítás a régi és az új változat között, de az alkotók választotta terjedelem miatt nincs értelme. A BBC-s verzióban van hely a regény nyelvezetének szöveghűbb, irodalmibb kifejezésére, ami nehezen várható el egy alig kétórás mozitól.

Az eddig néhány televíziós sorozatot és rövidfilmet rendező Joe Wright szerencsére nem is törekszik a regény szószerinti megfilmesítésére, ehelyett, ahol szükséges bátran változtat, tömörít, teszi mindezt úgy, hogy a lényeg nem vész el. A történet szereplői először saját előítéleteik áldozatává válnak, majd néhány szerencsés fordulatnak, és saját belátásuknak köszönhetően szakítanak első felületes benyomásaikkal. Rómeónak és Júliának nem volt szerencséje. Austen romantikus szerelmesei egymáséi lesznek – természetesen (?) -, de kibékíthetetlen családi ellenségesség helyett a kor elvárásaival kell megküzdeniük. A társadalmi szabályok erejét ecseteli Mrs. Bennet hajtépően idegesítő aggodalma lányai jövője miatt, Mr. Colins hajbókolása, Mr. Darcy fegyelmezettsége, Mr. Bennet közömbössége és Lizzie makacs ellenállása az íratlan szabályokkal szemben.

A csak származásában nemesi, vagyon tekintetében szinte paraszti szinten élő Bennet-ek lakhelye szegénységük miatt nagyon is evilágivá teszi őket. Távol vannak a Darcy- és Bingley-féle főnemesek pompájától. Így az alkoholgőzös falusi kocsmában rendezett táncmulatságon egy pillanatra megfagy a levegő, amikor a két arisztokrata belép. De az alacsonyabb származású mulatozók, köszönhetően felületesebb neveltetésüknek, hamar túllépnek az elvárások megtestesítőinek érkezésén, és folytatódik az önfeledt tánc. Igaz, Mr. Bingley-től, aki Jamie Oliver mód punkos frizurát visel, szemmel láthatóan nem áll távol az ilyesfajta rangon aluli népekkel való keveredés.

A színészi játék hiteles, megbízható. A házasságot mereven elutasító Lizzie, aki ebben a tekintetben Austent képviseli, jóval kislányosabb, mint a hatrészes változatban. A helyenként kislányosan nevetgélő Keira Knightley-hoz egy picivel jobban passzol a szerep, mint a szintén gyönyörű, de inkább teljesen érett, és már tapasztalt nő képzetét keltő Jennifer Ehle-hez.

A másik főszereplőnk, Matthew Macfadyen semmiben sem marad alatta a korábban Colin Firth megformálta kissé merev, de jószándékú és következetes arisztokratánál. Mr. Darcy feszélyezett és esetlen a társasági életben, de amikor tettekről van szó, és hazai pályán játszik, felszabadult és azonnal kivirul.

A szerelmesek ellen vagy épp a kezükre játszó karakterszínészek szépen teljesítenek, sőt, helyenként zseniálisak, például Kiefer Sutherlandnek nagyon jól áll az öregség. Igaz, a BBC-s verzióban szembetűnőbb, hogy a Bennet-család feje és a legokosabbnak tartott Lizzie cinkosok, a lányok rangban és vagyonban magasabb pozícióban álló férfiakhoz házasítása miatt folyton aggódó Mrs. Bennetet előszeretettel ejtik kétségbe. Hiszen szerintük a legfontosabb, hogy az ember a párját szeresse, és ne - vagy ne csak - annak vagyonát és magas társadalmi pozícióját. Ebben az olvasatban Austen könyve és a belőle készült filmek konformizmus és boldogság közötti választásról szólnak. Annyira azért az írónő sem volt forradalmár, hogy végsőkig vigye a választást, az utolsó pillanatban bőkezűen osztogatja hőseinek, hősnőinek a boldogságot.

Összességében minden figura nagyon is eleven, mintha valóban éltre kelt volna a XVIII-XIX. századi vidéki Anglia. Olyan érzésünk lehet, akárha nem is viselnénk sminket a színészek, ahogy az elképesztően szép vidéki angol tájhoz sem illene a számítógépes tuning-retus. Ez a film nem a nagyszabású digitális trükkök diadalmenete, hanem az egymásratalálás romantikus sürgetésétől csőlátásban szenvedő esendő, de másoknak - és főként - önmaguknak megbocsátani képes romantikusok mozija.