A nővérével folytatott megbeszélés eredményképpen Elizabeth másnap reggel írt anyjának, és kérte, hogy még a nap folyamán küldjék el értük a kocsit. Mrs. Bennet, aki arra számított, hogy leányai a következő keddig maradnak Netherfieldben (Jane ebben az esetben pontosan egy hetet töltött volna ott), nem szívesen törődött bele, hogy hamarabb viszontlássa őket. Válasza nem is volt biztató, s főleg Elizát nem elégítette ki, aki már türelmetlenül vágyott haza. Mrs. Bennet válaszában azt írta, hogy kedd előtt semmiképp sem kaphatják meg a kocsit. Az utóiratban hozzátette, bátran maradhatnak még tovább is, ha Mr. Bingley és nővére tartóztatná őket. De Elizabeth elhatározta, hogy semmi esetre sem maradnak tovább, s nem is nagyon hitte, hogy Bingleyék marasztalnák: ellenkezőleg, attól félt, hogy látogatásukat máris terhesnek és kelleténél hosszabbnak tekintik, s ezért sürgette Jane-t, hogy rögtön kérje kölcsön Mr. Bingley kocsiját. Végül is megállapodtak, hogy elkérik a kocsit, s hivatkoznak arra, hogy eredeti tervük szerint is aznap délelőtt készültek elhagyni Netherfieldet.

Ez a bejelentésük látszólag nagy sajnálkozást keltett, s Jane végül engedett a rábeszélésnek, hogy legalább még egy napot maradjanak; az elutazást így másnapra halasztották. Miss Bingley tüstént megbánta, hogy maga marasztalta vendégeit, mert féltékenysége és ellenszenve az egyik nővérrel szemben messze felülmúlta a másik iránt táplált baráti érzelmeit.

A házigazda őszinte sajnálattal hallotta, hogy ily hamar elmennek, s ismételten meg akarta győzni Miss Bennetet, milyen könnyelműség ez, hiszen még meg sem gyógyult egészen; de Jane mindig állhatatos volt, amikor érezte, hogy igaza van.

Darcy örömmel fogadta a hírt - Elizabeth elég időt töltött már Netherfieldben. Érezte, hogy jobban vonzza őt, mint szeretné, és Miss Bingley udvariatlan volt a leányhoz, őt magát pedig a szokottnál is többet ugratta. Bölcsen elhatározta tehát, hogy nagyon vigyáz magára, s ezentúl a legcsekélyebb jellel sem árulja el bámulatát iránta, semmivel sem ébreszt Elizában reményt, hogy bármi köze is lehet az ő boldogságához. Ha ilyen gondolat motoszkálna a leány fejében, akkor, úgy gondolta, viselkedése az utolsó napon mindennél fontosabb, mert ez erősíti meg vagy zúzza szét Elizabeth reményeit. Darcy ki is tartott szándéka mellett, s szombaton egész nap alig szólt hozzá tíz szót. Egy alkalommal félórára egyedül maradtak, de Darcy beletemetkezett a könyvébe, s rá sem nézett a leányra.

Vasárnap délelőtt, istentisztelet után, ütött a búcsúzás órája, aminek szinte kivétel nélkül mindenki örült. Miss Bingley végül egyre udvariasabb lett Elizához és egyre szeretetreméltóbb Jane-hez. Búcsúzásnál biztosította, hogy a legnagyobb örömmel találkozik vele akár Longbournban, akár Netherfieldben, és gyengéden átölelte; Elizával is kezet fogott. Elizabeth kitűnő hangulatban köszönt el az egész társaságtól.

Nem mondhatni, hogy anyjuk kitörő örömmel fogadta volna őket otthon. Csodálkozott, hogy már megjöttek, kifogásolta, hogy annyi alkalmatlanságot okoztak a kocsival, és biztosra vette, hogy Jane újra meghűlt. Apjuk viszont, noha igen szűkszavúan fejezte ki érzelmeit, őszintén megörült nekik, mert érezte, mennyire hiányoznak a családi körből. Az esti beszélgetés, amelyen az egész család találkozott, Jane és Elizabeth távollétében sokat veszített élénkségéből, és szinte teljesen értelmetlenné lett.

A két testvér, szokás szerint, nyakig találta Maryt az összhangzattan és az emberi természet tanulmányozásában; meg kellett csodálniok új kivonatait, végig kellett hallgatniok néhány frissen gyűjtött, lapos erkölcsi megfigyelését. Catherine és Lydia más természetű értesülésekkel szórakoztatták őket. Múlt szerda óta sok szóbeszéd folyt és sok minden történt az ezredben; nagybátyjuk közben több tisztet vendégül látott vacsorára, egy közlegényt megbotoztak, sőt még az a hír is elterjedt, hogy Forster ezredes rövidesen megnősül.